Ha már téma volt, akkor leírom, én hogyan látom, és hogy szeretném csinálni majd, ha gyerekem lesz.
Nos, először is magamról néhány szóban: nagyon szeretek olvasni, szépirodalom, fantasy, különféle szórakoztató irodalmak (Fejős Éva és manapság divatos "csajos" társai kíméljenek). Szeretem a természetet, a történelmet (főként a középkori francia- és a hozzá kapcsolódó külpolitika érdekel, de a magyar is érdekes). Az újkori, 1850-es évektől kezdve már nem szeretem, ahogy az őskorit sem. Ókor, középkor, az jöhet, minden mennyiségben
Az őskor túl ősi, túl kevés az adat, mostani meg túl mostani, túl sok az adat. VH-kat sem kedvelem. Mindig érvelésből, és műelemzésből voltam a legjobb, töriből csak akkor, ha engem érdeklő téma volt
Matek kíméljen, az elméleti fizika, kozmológia, mai kutatások, egy-egy tézis története viszont jöhet, kémiával sincs bajom. Közgáz pedig a szükséges rossz. Szeretem a művészeteket, párommal társasjátékokat is készítünk, ő rajzol, én festek, szerkesztek, illetve szeretjük a jó kis stratégiai online, pc-s, vagy táblás játékokat. Ezért is vagyunk itt
Hogy mi a probléma? Az egész társadalom tönkreteszi az embert, mint egyéniséget. Egyenrobotokat akar gyártani, aki reggel felkel, munkába megy, délután haza, eszik, iszik, tv-zik, netezik, aztán bedől az ágyba és alszik. Igazából több nem kell a léthez. De az élethez kell. Nem jut energia, nem jut idő, kedv arra, hogy valami olyasmit csináljunk, ami valóban kikapcsol, pihentet, neadjisten szórakoztat. A szép mellett, jó mellett elhaladunk vakon, a rossz azonnal szemet szúr. A szülők nem foglalkoznak a gyerekekkel, nem tudják őket nevelni, és a nevelés alatt nem a szigorúságot értem, hanem a hozzáértést. A pedagógusokat sem azért fizetik, hogy foglalkozzon azzal a szegény gyerekkel, hanem azért, hogy adja le az anyagot. hogy az a gyerek miért nem tudja megtanulni? Esetleg másképp kéne neki előadni, rávezetni? Az senkit sem érdekel, és senkinek sincs rá ideje. Mindig a jókat feleltetik, a rosszabbakat megalázzák. Amikor hangos olvasás volt, imádtam olvasni, mert nagyon szépen tudtam, ellentétben egyik osztálytársammal, aki még felsőben is csak akadozva, szótagolva, rengeteg hibával tudott olvasni. Ő nem szerette ezeket, mert mindig megalázta a tanárnő, és kiröhögték a többiek. Ezért legközelebb már még rosszabbul sikerült, mert folyton stresszelt rajta. Egy időben sokat segítettem neki, délutánonként együtt csináltuk meg a házit, vagy leellenőriztem neki, segítettem tanulni, stb. Meglepődtem, mikor valamikor 8. év végén odaadtam egy füzetemet, nem volt még rajta a nevem, mivel nem sokkal előtte telt be az előző. Ráírta nekem, a keresztnevemet így: Ale
kszandra. Még akkor sem tudott sem helyesen írni, sem szépen olvasni, sosem érdekelte igazán, szabadidejében inkább horgászni ment, de azért zavarta, amikor megbukott, megalázták, stb...
A szülők nem is igen fordítanak arra időt, hogy megismerjék a saját gyereküket. Mert miért is kéne? Hisz az "övék". Mindenki külön személyiség, én azt vallom, hogy egy ember már megszületése előtt magában hordoz bizonyos tulajdonságokat, melyek alapvetően jellemzőek rá. Aztán hogy ebből később mi lesz, az múlik a szüleim, családján, iskolán, tanárokon, haverokon, és a saját, egyéni beállítottságán. Úgy is szoktam ezt jellemezni, hogy adott végtelen számú esemény, mely megtörténhet egy emberrel, egy lénnyel, egy bolygóval, egy bármivel létezése során. Ebből a végtelen számúból véletlenszerűen kiválasztódik mondjuk 100 (1000, 10000, millió, lényegtelen), de csak 10 fog megtörténni, különböző időkben. Hogy a véletlen százból melyik 10 történik meg és mikor, az múlik az adott "anyag" tulajdonságain, a környezetén, stb...
A szülőnek igenis feladata, hogy minél inkább megismerje a gyermekét, hogy minél inkább a helyes irányba terelhesse, hogy az igazi barátja lehessen, akihez mindig fordulhat, bármi is adódik. Így lehet igazán tekintélyt szerezni, és nem vasszigorral. Fontosnak tartom a beszélgetést, és azt, hogy 10 éves kora alatt minél több dolgot ismertessünk meg a gyerekkel. Fessen, rajzoljon, játsszon, énekeljen, táncoljon, és minél többet tanuljon. Ha van lehetőségünk, és úgy látszik ,a gyereknek van tehetsége mondjuk festeni, keressünk egy iskolát, ahol tartanak ilyen foglalkozásokat, vagy ha mi magunk értünk hozzá, akkor segítsünk neki. Ha később nem megy már annyira neki, vagy nem akarja, akkor abba lehet hagyni. A lényeg az, hogy lehetőséget kell teremteni arra, hogy a gyerek megismerje a saját képességeit. Ez anyagi ráfordítás nélkül, csupán szeretettel, odafigyeléssel is elérhető.
Figyeljünk egy kicsit jobban egymásra, a környezetünkre. Legyünk jóindulatúak akkor is, ha velünk nem mindig azok, és sose gonoszságból, vagy káröröm miatt tegyünk, mondjunk valamit. Ez lehet a kulcsa mindennek.